2010. december 16., csütörtök

No time at all

De azért ma már legalább leültem, hátha összehozok valami érdekeset a négy téma valamelyikéből, amit a fejemben hurcolászom vagy másfél hete.

Nem sikerült.

2010. december 7., kedd

Karácsonyi lista

Az utóbbi időben tényleg nem ego blogot írok, de ha már hamarosan itt a karácsony, és ha már meg lettem kérve (by Annalight) ilyen szépen, akkor teszek egy kivételt és írok egy kívánság listát. Eddig nem is gondolkodtam rajta, szeretnék-e valamit, mert feláll a hátamon a szőr a kötelező karácsonyi versenyfutástól, így tavaly sem kértem semmit. De ha kérhetnék, ezt kérném:

  • mostanság elkezdtek foglalkoztatni az okos telefonok. Kibékülnék mondjuk egy Sony Ericsson Xperia X10-zel
  • jó lenne egy pici notebook, bár belegondolva, ha meglenne a Sony Ericsson Xperia X10, nem lenne túl sok értelme
  • elkezdtem felsorolni pár könyvet, de jobb lenne inkább egy 100.000 Ft.- értékű könyvutalvány
  • meghalt a nyomtatónk is, kéne egy új
  • és leginkább szeretnék egy házat a telkünkre, az se baj, ha még nincs rendesen berendezve, csak ház legyen, és a miénk.
A legjobb egyébként az, hogy most otthon leszek Karácsonykor.

2010. november 22., hétfő

Porszem

Szeretném, próbálom befogadni, de csak beleszédülni tudok ebbe a csodálatos végtelennek tetsző, kifürkészhetelen, bámulatos Világegyetembe. S ahogy igyekszem, bezárva egyetlen elképesztően apró oázisába a végtelen mindenségnek, szétesik az értelem,  kicsorbulnak az elmémbe tolakodó kérdések, csak a döbbent, feldolgozhatalan áhitat marad.



Galaxisok - Hubble deep field

2010. november 21., vasárnap

Letűnt madarak, pusztuló fajok

Bár a blogról mind a szentimentalizmus, mind az impresszionizmus kikopott az utóbbi években, ebbe a bejegyzésbe talán visszakúszik egy egészen kevéske szentimentális elvágyódás. Pár napja a gyerekkorom járt eszemben. Az, hogy milyen sok ismeretterjesztő gyerekkönyvünk volt, hogy az öcsém már óvodás korában olyan állatokat ismert, amelyekről az óvónéniknek lövésük sem volt, hogy a legkimondhatatlanabb nevű dinoszauruszokat ismertük, az, hogy mennyire szerettem David Attenborough-t, és hogy aztán ennek ellenére mennyire utáltam az iskolában valamennyi természettudományt – a fizika kivételével. Ennyi minden múlik egy jó tanáron. És ha az a tanár tanította volna nekem a matematikát, mint a fizikát, talán ma nem lennék kőműves.

A minap otthon tartózkodásom alatt felkutattam Charlie Bood: A természet csodái c. sorozatát, és végiglapoztam valamennyit. Egy konkrét cikket kerestem: az óriás alka megrendítő történetét.

10-12 éves korom körül az óriás alka kipusztulását kb. két héten keresztül emésztettem. Nem tudom, miért éppen akkor érintett meg ennek a fajnak az eltűnése annyira, hogy rám szakadt az emberi faj kegyetlenségének teljes súlya és napokig kellett siratnom az óriás alkákat, hiszen a történetét korábban is ismertem. Nem beszélve arról, hogy A természet csodái ötödik füzete foglalkozott még az énekes hattyúk barbár mészárolásával, a maorik által kipusztított moával és a vándorgalamb kiirtásával. Ezen fajok egyikére sem emlékeztem ebből az időből, csak az óriás alkára. Talán mert a rajzokon az ő kihalását ábrázolták a legvéresebben.

Az óriás alka Izland, Grönland és Skócia partjainál volt honos. Lúd méretű, pingvinszerű madár volt, mely egyetlen tojást rakott. Bár röpképtelen volt, ahogy a pingvinek, kiválóan úszott. Az óriás alkát a XVIII-XIX. században kezdték tömegesen öldösni. Hajósok, bálnavadászok számára szolgált élelemforrásként. A madár minden részét felhasználták a húsától a csontjáig.* Szerencsétlen gyámoltalan állatokat tömegesen hajtották fel a hajók fedélzetére, ahol aztán bunkókkal verték őket agyon. Ahogy csökkent a számuk, úgy váltak egyre értékesebbé. A gyűjtők és a múzeumok vagyonokat fizettek a bőrükért és a tojásaikért. Ez a folyamat aztán odáig vezetett, hogy 1844. június 3-án három szerencsevadász partra szállt Izlandon abban a reményben, hogy talál még az eltűnőben lévő madárból, melyek tetemét jó pénzért adhatják el. Sajnos küldetésük szerencsével járt, az utolsó párt is elpusztították, így az óriás alka megszűnt létezni. Kb. 80 lenyúzott tollazat és 23 csontváz őrzi csupán az emléküket.

Bár az én gyermeki lelkületemet az órás alka pusztulása viselte meg leginkább, a dodó kihalásának története azt hiszem ennél is elkeserítőbb. Ugyanis amíg az óriás alkákat legalább megették és testrészeit felhasználták, addig a dodó irtásának oka az unalom volt, a kegyetlenség és a közöny.

A dodók és több szigeti röpképtelen madár egészen Új-Zélandig rokon fajok egymással, és vélhetően ugyanannak a galambfajnak a leszármazottai. Mivel a szigeteken természetes ellenfelük nem volt, méretük megnőtt, repülési képességüket pedig elvesztették.

A madár nevének jelentése a portugál „hülye” szóból származik. Amikor a portugál tengerészek 1507-ben Mauritiusra érkeztek, a szigeten rengeteg volt ebből a naiv röpképtelen madárból. Mivel őseik évezredek óta nem találkoztak ragadozókkal és természetes ellenségük a szigeten nem volt, teljes bizalommal közeledtek a tengerészekhez és egyáltalán nem féltek tőlük. Ez okozta a vesztüket. Ami igazán megrendítő a dodó kipusztulásában, az nem is magának a fajnak az eltűnése, hiszen erre számtalan példa volt a Föld történetének során, hanem az, hogy a portugál tengerészek annak ellenére pusztították őket, hogy rágós, zsíros húsuk szinte ehetetlen volt. A dodók bunkókkal történő agyonverése egyfajta „sportnak” vagy jó mókának számított. 1638-ban aztán holland telepesek költöztek a szigetre. A behordott kutyák, disznók és patkányok megették a dodók tojásait. Élőhelyeiket az emberek cukornáddal ültették be. Kétszáz év sem kellett ahhoz, hogy végleg kihaljon.

Ha már kipusztított madarakról esik szó, mindenképpen meg kell említenem a moát, melyről Richard Dawkins így ír Az Ős meséje c. könyvében: „Mintegy tíz moafaj élt Új-Zélandon, amelyek a pulyka nagyságútól a strucc kétszereséig terjedtek. A moák abban a tekintetben különlegesek a röpképtelen madarak között, hogy egyáltalán nincs nyoma szárnyaknak, még lappangó szárnycsontmaradványok formájában sem. Új-Zélandnak mind az északi, mind a déli szigetén virágoztak, egészen a maori nép Kr.u. 1250 körüli beáramlásáig. Könnyű zsákmányt jelentettek, és nem kétséges, hogy ugyanazon oknál fogva, mint a dodó. A (kihalt) Haast-sasok, a valaha élt legnagyobb sasok kivételével több tízmillió évig nem találkoztak ragadozókkal, amíg a maorik le nem mészárolták őket, kiválogatva a legfinomabb részeiket, a többit meg elhajigálva, nem először hazudtolva meg a nemes vadember ábrándos mítoszát, aki tiszteletteljes harmóniában él a környezetével. Mire az első európaiak megérkeztek, alig néhány évszázaddal a maorik után, az utolsó moának is vége volt.”

Számtalan példát lehetne még hozni az ember által kipusztított állatokra, azonban hozzám ez a három áll a legközelebb. Az állatok közül ugyanis a madarakat szeretem a legjobban (és a dinoszauruszokat, de mind tudjuk, ez a kettő nem is áll annyira messze egymástól). Amíg ezt a cikket írtam, az jutott eszembe, milyen érdekes, hogy időben minél közelebb esik hozzánk egy kihalt faj, annál nagyobb sajnálatot érzünk a kipusztulása miatt. A saját korunkban élő fajok kihalását elkeserítőnek tartjuk, a dodót sajnáljuk, a mammutok kihalását a jégsapkák visszahúzódása miatt törvényszerűként éljük meg (holott az is lehet, hogy ezen faj kihalása is a mi lelkünkön szárad), míg a dinoszauruszokra vagy más, többmillió éves fajokra a múlt letűnt emlékeiként tekintünk a sajnálat legkisebb jele nélkül.

Tömeges kihalások a földtörténet során (magyarázat az alábbi szövegbe ágyazott linken)

Az, hogy a Földön fajok halnak ki, már évmilliókkal az ember megjelenése előtt jellemezte a bolygónkat. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy többmillió faj pusztult ki az élet megjelenése óta. A Földön élő állatokat nem csak az ember veszélyezteti kizárólagosan (még ha jelenleg mi is vagyunk a legnagyobb veszélyforrás) hanem azok is veszélyeztetik (és akár ki is pusztítják) egymást. Az emberek többsége ugyan csak a dinoszauruszok kihalásáról hallott (a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett katasztrófában nem csak a dinoszauruszok, de a létező fajok kb. 75%-a is kihalt), holott az élet megjelenése óta több tömeges fajpusztulásról tudunk, melyeknek okát homály fedi. Ezekből következtethetünk arra, hogy a tömeges fajpusztulások – legyen ez bármilyen elkeserítő, de – egyáltalán nem kivételes jelenségek az evolúció történetében, inkább az evolúció mindennapi elveinek óhatatlan következménye. Az ember éppígy szolgálhat egy következő tömeges fajpusztulás okaként. Ami a saját véleményemet illeti, azt hiszem, szolgálni is fog. A kérdés inkább az, hogy vajon ő maga is pusztul a többi fajjal együtt, vagy képes lesz kilábalni a léte keltette tragédiából.
_________________________________________________________________________________
Források:
Dietmar Mertens, Johann Brandstetter, Magdolna Francz: Fogyatkozó állatvilág
Charlie Bood: A természet csodái 5.
Richard Dawkins: Az ős meséje (A dodó meséje, Az elefántmadár meséje c. fejezetek)
Mark Buchanan: Itt és mindenütt (Gyilkos idők c. fejezet)

2010. november 14., vasárnap

Ellenség: a mentol

Az Elmex fantasztikus találmányára egy barátom hívta fel a figyelmem, aki csupán fogkrémet szeretett volna vásárolni magának, ám nagy megdöbbenésére annak oldalán a következő felirat szerepelt: "homeopátiás kezelés-kísérő".

Nem, én sem tudtam, mit jelent, ha egy fogkrém homeopátiás kezelés-kísérő, ám az internet hozzásegített a megvilágosodáshoz: mivel a mentol gyengítheti a homeopátiás készítmény hatását (?), mert kioltja a rezgéseit (?), ezért bármilyen mentoltartalmú termék fogyasztása és használata ellenjavalt:

De mivel mossanak fogat a homeopátiás kezelésben részesülő betegek? Az Elmex kutatócsoportja fejleszett, fejlsztett, aztán megszületett a megoldás a "problémára" a mentoltalan homeopátiás kezelés-kísérő fogkrém formájában.

Hogy mik vannak!

2010. november 10., szerda

Dawkins filmje magyarul

Gondoltam népszerűsítem én is, ha már egy honfitársunk volt kedves és lefordította Richard Dawkins "Root of All Evil" c. dokumentumfilmjét magyarra és feliratozta. A film öt darabban látható, ez az első. Kinek van ideje, tekintse meg. Akad benne pár megfontolandó gondolat és elrettentő példa.


2010. november 6., szombat

Szkeptikus Társaság kontra ÉRTEM: vita (?) az evolúcióról

"Ha nem beszélsz azzal, akivel pedig szót lehetne érteni, veszni
hagytál egy embert. Ha pedig beszélsz azzal, akivel nem lehet szót
érteni, elvesztegetted szavaidat. Az okos ember sem az embereket nem
hagyja veszni, sem a szavait nem vesztegeti el".
Konfuciusz


Először csak rácsodálkoztam. Már késő este volt mikor elém került az információ, épp aludni készültem. A rácsodálkozáson kívül többre nem volt energiám. Aztán másnap, mikor tiszta fejjel néztem rá az Evolúció kontra Intelligens tervezés oldalra, teljes volt bennem az értetlenség. "Vita? Mégis minek? Valóban elhiszi bárki, hogy ez akárhova is vezethet?"

Mivel úgy gondolom, kifejezetten rossz döntés volt a Szkeptikus Társaság részétől vitába bonyolódni az evolúcióról, szerettem volna pár sorban leírni ezt a blogjukon. És ekkor jött a döbbenet: miuán többen kritikus hangot ütöttek meg a Szkeptikus Társaság döntését és az Értem Egyesületet illetően, a kommenteket letiltották. Szépen állunk, mondhatom. Csalódtam.

Felteszem a kérdést: ha egy csoport agresszívan hirdetné (mint ahogy egyébként ilyen csoport is létezik) hogy igenis a Föld a világegyetem középpontja és körülötte kering a Nap, lenne bárki, aki leállna vele vitatkozni? Ha mások a Föld alakját vennék célba, és "bizonyítékokkal" igyekeznének alátámasztani, hogy az lapos, akadna olyan geológus, aki válaszra méltatná? Mi oka lenne hát bárkinek leállni az intelligens tervezés pártiakkal, hacsak az nem, hogy növelje a népszerűségét és teret adjon neki olyan területen, ahol semmi keresnivalója?

Tavaly magam is megemlítettem pár sorban, többek között miért nem szabad vitatkozni az intelligens tervezettség és a kreacionizmus hívőivel. Ezt azóta nem csak az ID képviselőivel, de valamennyi olyan emberrel és ide író kommentelővel szemben tartom (legalábbis igyekszem) akik hit alapon, zavaros áltudományos butaságokat dörgölnek az orrom alá. Okos ember tudja: a hittel nem szállhat szembe, főleg nem észérvekkel. És az ID nem más, mint egy csökönyös vakhit, zavaros, romlott áltudományos masszába ágyazva. A vitával a Szkeptikus Társaság nem azt éri el, hogy az ID kevésbé tűnik tudományosnak a laikusok előtt, hanem épp az ellenkezőjét: azt a képet erősíti, hogy van még mit megvitatni az evolúció létjogosultságával kapcsolatban.

Az, hogy egyáltalán leálltak velük vitatkozni, már hatalmas siker az Értem Egyesület számára. Az emberek többsége nem fogja elolvasni a hosszú vitairatokat, csak magáról a vita létéről lesz tudomásuk. És közben az intelligens tervezettség is döngetheti a mellét: az evolucionisták beadták a derekukat! Lám, szükséges a párbeszéd, a "kulturált vita". Hisz bőven van itt mit megbeszélni!


Néhány javaslat hasonlóan értelmes viták indítására, természetesen csakis "kulturált" keretek között

De ha nem így, akkor hogyan lehetne megakadályozni azt, hogy többen csatlakozzanak hozzájuk? Egyrészt nagyobb figyelmet kellene fordítani az oktatásra és a tájékoztatásra. Másrészt ott a humor. (volt erre egy nagyon jó kezdeményezés, igazán sajnálom, hogy végül csak kezdeményezés maradt) Ha nevethetünk azokon, akik tényként állítják, hogy a Föld lapos, ha kinevethetjük azokat, akik szerint az ember a világ közepe és érte jött létre nem csak minden földi élőlény, de egy felfoghatatlanul hatalmas és komplex Univerzum is, miért ne lehetne nevetni a teremtéshívőkön is? Miért kellene tisztelni őket és megadni nekik, hogy "kulturált" keretek között érvelhessenek az evolúció ellen? Hiszen már ezt a "kulturált vitát" is azzal kezdik, hogy szándékosan félreértelmezik Richard Dawkins mondatát, majd további ferdítéseknek lehetünk tanúi. Magyarul hazudnak, torzítják a valóságot és elismert biológusok is tudósok kiragadott mondatait helyezik olyan szövegkörnyezetbe, hogy azok őket igazolják. Hát lehet így "kulturáltan" vitatkozni? Érdemes egyáltalán? Kialakulhat egyáltalán párbeszéd a blogon belül?

Nem. Természetesen nem. És őszintén szólva nem tetszik az a tendencia, hogy hirtelen fontos lett az, hogy a két nézet közti ellentmondásokat megvitassák. Olyannyira fontos, hogy az ellenvéleményeket a tisztelt társaság meg sem hajlandó hallgatni ezzel kapcsolatban. Láttunk már ilyet a történelemben: egy ideológia képviselőire a csoport tagjai először csak legyintenek, aztán leállnak velük beszélgetni, később már azokra legyintenek, akik nem vallják az adott ideológiát, majd egyszer csak hopp, az ideológia kötelező lett a csoporton belül. Néhány évtized elég hozzá.

Az evolúció nem szorul védelemre. Csak azok gondolják az ellenkezőjét, akik a hit szemüvegén át néznek a világra, és vakok a tényekre. Ezért nem helyes úgy tenni, mintha valóban védeni kellene. Mert akkor már mások is elhihetik.

Stephen Jay Gould Dawkinsnak adott tanácsa ma is és itt is érvényes: az intelligens tervezés hívői nem érdemlik meg, hogy vitába szálljanak velük. Mert a vita már fél siker a számukra. És ez nem megengedhető.

UPDATE: A Szkeptikus Blogon időközben feloldották a vitára vonatkozó komment korlátot, így újra szabad a szó! :)

2010. október 25., hétfő

Hitehagyók

Pár hónapja egy iszlámra áttért magyar nőnek jegyeztem meg (beházasodott), hogy nagyon könnyen díszeleg muszlimként egy olyan liberális országban, mint Magyarország, de próbálja csak ki ugyanezt Iránban vagy Szaúd-Arábiában (ahol a nők egyáltalán nem válnak jogilag nagykorúvá, vagy az apjuk vagy a férjük gyámsága alatt állnak egész életükben). Vajon akkor is arról magyarázna-e nekem, hogy az iszlám jobban tiszteli a nőket, mint az európai kultúra? Ő egyszerűen ellenkezett, pedig akár vissza is dobhatta volna a labdát: könnyen beszélsz te istentelenségről egy olyan liberális országban, mint Magyarország! Próbáld meg ugyanezt az Egyesült Államokban. Vagy Marokkóban.

Eddig nem nagyon gondoltam bele, de tulajdonképpen rendkívül könnyű dolgom van itt Magyarországon ateistaként (valamiért idegenkedem attól, hogy magamra ragasszam ezt a címkét, talán azért, mert címke, de nevezzük nevén a dolgokat). A családom nem utált ki emiatt, a munkahelyemről sem akartak kirúgni, mert senkit nem érdekel a vallásokkal kapcsolatos meggyőződésem, senki nem fenyeget meg vagy közösít ki, és nem is néz le senki. Ma Magyarországon az emberek nagyrészét nem igazán érdekli a vallás, ahogy én is vajmi kevés figyelmet fordítok arra, melyik embertársam milyen hitet is vall magáénak. Jó lenne, ha ez így is maradna, és remélem, hogy az, ahogy az új kormány a keresztény értékrendet erőlteti, megmarad látványos politikai külcsínynek anélkül, hogy az emberek különösebben komolyan vennék (bár a törvénytervezetek kapcsán elég látok okot aggodalomra).

"Nem hiszek semmiféle felsőbb lény, Isten vagy erő létezésében." Minél sötétebb színű az ország, annál magasabb az ateisták aránya. (2005. forrás: Wikipedia)

Ha ugyanezt valami vidéki amerikai kisvárosban tenném, az emberek valószínűleg elfordulnának tőlem. Ha pedig egy muszlim országban vállalnám fel a nézeteimet, az könnyedén kerülhetne az életembe is.

Ennek a bejegyzésnek az ötlete pár nappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem, amikor rákattintottam a YouTube-on egy videora, amely egy marokkói hírt tartalmazott egy 19 éves arab ateista bloggerről, akinek a fenyegetések miatt el kellett hagynia az otthonát. Meglepetten ismertem fel a fiút, ugyanis szerepel a Facebook ismerőseim között és korábban is váltottam vele pár levelet. Mivel nyíltan iszlám ellenes, ateista és a női egyenjogúságot szorgalmazó bejegyzései voltak, valamint a nevét és arcát is vállalta, meg voltam győződve arról, hogy valahol Európában van. De tévedtem. A fiú Marokkóban él. A videót látva azonnal írtam neki egy levelet, kiderült, hogy azóta meg is támadták és összeverték, így jelenleg bujkál és az ország elhagyásán gondolkodik. A sorait olvasva kicsit elszégyelltem magam, hogy a blogomra érkező hozzászólások miatt képes vagyok bosszankodni. Hiszen az, ha egy ismeretlen akárki valamilyen néven rosszindulatú és/vagy buta megjegyzéseket tesz, semmi ahhoz képest, ha valakinek valóban az élete és a testi épsége forog kockán pusztán a lelkiismereti meggyőződése miatt.

És a fiú félelme nem alaptalan. A Saria szerint a hitehagyásért halál jár, és bár Irán és Szaúd-Arábia kivételével a muszlim országok nem követik ezt a gyakorlatot (ott is ritkán hajtják végre a büntetést), épp elég vallási fundamentalista akad, aki szerint a kivégzés volna a helyes eljárás.

Iránban tavaly öt ember került siralomházba azért, mert megtagadták az iszlám hitet. Tudomásom szerint egyiküket már kivégezték. Idén júniusban a Maldív-szigeteken pedig egy 25 éves férfit több fenyegetést követően akasztottak fel amiatt, mert meggondolatlanul elárulta kollegáinak és ismerőseinek, hogy ateista.

Az iszlám országokban élő ateistáknak bujkálniuk kell, egymástól is el vannak szigetelve, hiszen mivel a nézeteikről nem mernek beszélni, véleményüket, tapasztalataikat nincs kivel megosztani. Egyedül az internet képezhetne ez alól kivételt. Tudom, hogy korábban a http://www.el7ad.com/ oldal lehetőséget adott nekik a gondolatcserére, most azonban az oldalra kattintva úgy látom, sajnos sikeresen felszámolták és már nem üzemel.

Szerény véleményem szerint az iszlám a világ legintoleránsabb és legerőszakosabb vallása. Lehet olyan érvekkel jönni, hogy "milyen kedvesek voltak, amikor kint voltam nyaralni", de nem árt szem előtt tartani azt, hogy nyaralni menni egy-két hétre és kint élni, két külön dolog. Így is akad épp elég történet kellemetlen helyzetbe került turistákról, annak ellenére is, hogy a keleti országoknak jelentős bevételt jelentenek a nyugati pihenni vágyók. Ugyanakkor tény, hogy a szeptember 11-i merénylet óta a sajtó hajlamos torz képet festeni a Közel-Keletről és az iszlám vallású emberekről.

Nem, nem hinném, hogy az iszlám vallást követő emberek rosszabbak mint bárki más. Azonban nem árt szem előtt tartani Steven Weinberg mondatát: "Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének, és rossz emberek, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy jó emberek is rosszat tegyenek."
__________________________________________________________________________________
Források:

2010. október 21., csütörtök

Ha van rá idő

Ma este bevackoltam magam a párnák közé, és megnéztem ezt a több mint egy órás videót Richard Dawkins, evolúcióbiológus, és Neil deGrasse Tyson, asztrofizikus előadásáról. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam, szórakoztató, humoros és informatív. Kinek kedve, ideje engedi, nézzen bele.

2010. október 20., szerda

Szkeptikus Klub a székely írásról

A tegnapi Szkeptikus Klubba kicsit talán túlságosan kétkedve léptem be. Ezt a kétkedést az előadó személye váltotta ki belőlem: Sándor Klára számomra egy közel sem szimpatikus SZDSZ-es politikusnő volt, aki anno kezdeményezte a (szerintem teljesen értelmetlen) női kvóta bevezetését és akinek tévéképernyőn tett megnyilvánulásai sok esetben csak mélyítették az SZDSZ iránti ellenszenvemet (úgy vélem, ennek a pártnak az „áldásos” tevékenysége vezetett odáig, hogy mára a liberális jelző szitokszóvá lett Magyarországon).
Azonban mivel nem tudtam arról, hogy Sándor Klára nyelvész és turkológus, a klub témája pedig nem politikai hanem nyelvészeti témájú (A székely írás), úgy döntöttem félreteszem a politikai megnyilvánulásaival kapcsolatos ellenszenvemet és megnézem, mit tud felmutatni a saját szakterületén. Elvégre a Szkeptikus Klub előadásai eddig csupán egyetlen esetben okoztak kisebb csalódást. Szubjektív ellenszenvemen kívül nem volt okom feltételezni azt, hogy Sándor Klára előadása rossz lesz.
Már az első benyomás kezdte felülírni a bizalmatlan kétkedésem: Sándor Klára bennem egy akaratos, férfias karakterként élt, ám ezzel ellentétben egy határozott, de nőies alak lépett be a tanterembe. Magam is meglepődtem azon, hogy amint beszélni kezdett, mind előadásmódjával, mind annak tartalmával hamar elnyerte a rokonszenvemet, hiszen gondolkodása és véleménye sok esetben fedte az enyémet.
Tudni kell még róla, hogy ma Magyarországon ő az egyetlen nyelvész, aki a székely írással foglalkozik. A székely írással, ami rovásírás ugyan, de nem minden rovásírás székely írás, és erről sokan hajlamosak megfeledkezni dicső sumér-japán-szíriuszi múltunk kutatása során. Ennek oka talán az, hogy a székely írás kutatásához nem elegendő pusztán a történelem ismerete vagy a nyelvészet, de a turkológia is elengedhetetlen hozzá, éppúgy, mint a korai magyar irodalom ismerete.
Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy saját szemszögemből beszámoljak Sándor Klára előadásáról és megpróbáljam összefoglalni azt.
A székely rovásírás ma rendkívül népszerű: táborokat és találkozókat tartanak, több helyiség rovásírással is kiírja nevét a határára, rovásírással ellátott emlékművek keletkeznek stb. Ezek az írások azonban 1990 utáni ábécéket használnak, és nem felelnek meg az eredeti kritériumoknak. A rovásírás nagyon felkapott szélső jobb oldali körökben is, mely körök igyekszenek kisajátítani az írást. Komoly veszélye fenyeget annak, hogy a székely rovásírás, mely éppolyan nemzeti szimbólumunknak számított, mint a Turul madár vagy az Árpád-sávos zászló, eme jelképeink sorsára jut, és a szélsőjobbos nézeteket vallókhoz kötik (a közönség egyik tagja szerint ez már megtörtént). Probléma ezen kívül, hogy ugyan az internet tobzódik a rovásírásról szóló információkban és írásokban, ezen írások jelentős többsége teljesen megbízhatatlan vagy pontatlan, és félrevezető, a Wikipediát is beleértve. A székely rovásírást rendszeresen keverik össze avar vagy más rovásírásokkal, melyeknek a székelyhez semmi köze. A merészebbek elmennek egészen a kőkorig, bátran állítva, hogy a magyar nyelv és a székely rovásírás 50.000 éves (az a tény sem zavarja őket, hogy a legkorábbi barlangrajzok is „csak” 25.000 évesek, a legkorábbi írások pedig Kr.e. 3500 körülre datálhatóak). A kérdést sajnos egyre jobban átitatja a politika, s ha nem vigyázunk, odáig jutunk, hogy a politikai nézeteink határozzák meg, mit vallunk a magyarság eredetéről és a rovásírásról. Már most probléma, hogy a székely írás iránt érdeklődőket gyakran fasisztának bélyegzik, egyébként teljesen alaptalanul.
A székely írás alapvető jellemzői a következők:
  • betűírás, mely jobbról balra olvastatik
  • betűi szögletesek, ahogy minden rovásírás betűi (és egyébként minden vésett írás)
  • betűi megfelelnek a magyar nyelvnek, a magyar hangrendszerhez készült, tudatosan alakították ki
  • kiejtés szerint írunk vele, a kiejtéskönnyítő magánhangzók azonban nem a mássalhangzó előtt, hanem mögötte szerepelnek (tehát nem „bé” „cé” „dé” hanem „eb” „ec” „ed”)
  • magánhangzókat elhagyják
  • mássalhangzók rövidek
  • ligatúrák: betűk összevonása egyetlen jelben
  • arameus eredetű írás
Ha a székely írás emlékei után kutatunk, felmerül a kérdés, mit is tekintünk annak. Székely írással írott hosszabb szövegek nem állnak rendelkezésre, elsődleges emlékeink a székelyföldi templom feliratok, melyek főleg a református templomokban őrződtek meg szépen. Ezek az „itt jártam” típusú üzenetekhez hasonlíthatóak, papok, mesterek kézjegyei. Kérdőjel övezi azonban a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihályi feliratokat, mert ezeket magyarul olvasni nem tudjuk. Emlékeknek tekinthetőek még az ábécék, az kicsit kérdéses azonban, hogy a tankönyvek vagy a titkosírások ide sorolhatóak-e. Kérdéses, hogy a székely írásnak volt-e valaha természetes használata, mert erre vonatkozó emlék nem maradt fenn. (ha valóban fába vagy rováspálcába véstek vele, azok könnyedén korhadtak szét idővel)

Székely írással a következő templomfeliratokat ismerjük:

A XV. századból: Gelence, Dálya, Kilyén, Vargyas
A XVI. századból: Csíkszentmihály, Derzs, Bögöz, Dálnok, Berekeresztúr
A XVII. századból: Rugonfalva, Énlaka

A székely írással kapcsolatban többször felröppent a gyanú, hogy a humanisták találmányáról van szó. A nézetet vallók szerint azért, mert nincs semmi nyoma a természetes használatnak, és a székely írás emlékei is csak a XV. századtól jelennek meg.

Az első gyanús jel maga Thuróczy János, Mátyás király krónikása. Mátyás királyról tudjuk ugyanis, hogy előszeretettel hívatta magát II. Attilának, és szorgalmazta a magyarság hunokkal való rokonítását illetve a hun hagyományokat (a magyarok és a hunok rokonsága Kézai Simon tollából fakadt, aki IV. Kun László király jegyzője volt). Thuróczy volt az első aki komolyabban értekezett a székely rovásírásról 1488-ban írt krónikájában. Sok mindent átvett Kézaitól, azonban míg Kézai negatívabb színben tünteti fel a székelyeket (vélhetően, mert a székelyek csatlakoztak utoljára a magyarokhoz, és akkor még jobban idegeneknek tekintették őket) és azt állítja, keveredtek az Erdélyben elő vlachokkal, addig Thuróczy arról ír, hogy a székelyek megőrizték tisztaságukat, nem keveredtek, és írásuk, melyet fába róttak, is sajátjuk volt. Gyanút ébreszt a Nikolsburgi ábécé (jobbra) is, mely Thuróczyval egykorú, ráadásul a héber ábécével szerepelteti egy lapon a székely betűket. Az íráson ékeket is próbáltak rajzolni, mintha az írást fába rótták volna, de mint írtam, ennek alapja kétséges, hiszen fába rovott írásemlékünk nincsen.

Szamosközi István titkosírásként használja, II. Rudolf ellen írott gúnyversének papírra vetéséhez, illetve ezekkel a betűkkel írja meg Bocskai Erzsébet és Galfi János viszonyát.

A székely írás felkapottá válik a peregrinus diákok között is, akik egymás emlékkönyveibe írnak székely betűkkel, de nem csak magyarul.

Szó esett még a Bolognai Rovásemlékről és az isztambuli (vagy konstantinápolyi) feliratról. Részletesebben itt, én sajnos nem jegyzeteltem elég jól ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel írjak róluk.

De vajon valóban humanista találmány lenne a székely írás? Elég bizonyíték az, hogy nem maradt fenn természetes használatra utaló lelet és akad pár érdekes egybeesés? Sándor Klára szerint nem. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ezt az írást megalkossa a XV. században, kiváló fonológusnak kellett volna lennie, és tisztában kellett volna lennie olyan tényekkel és összefüggésekkel, amelyeket csak saját koránál később fedeztek fel.

A székely írásban a betűformák egységesek. Magyar fonémáknak felel meg az írás, a „d” hang betűjét csupán egyetlen vonal különbözteti meg a „gy” hangtól. Az „u” és a „v” illetve az „i” és a „j” betűk hasonlóságában a latin hatás érhető tetten, ám ettől nagyobb súllyal esik a latba az „a”, „o”, „e” és „l” betűkön látható szláv hatás. A székely írás betűi közül négy megegyezik a keleti türk rovásírás betűivel. És ott van a három máig megfejtetlen templomi emlékünk: a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihányi, melyeket székely betűkkel rótták, ám magyarul nem olvashatóak. Talán törökül lehetnek. Eme templomírások pontos korát meghatározni nem tudják, talán a XIII. században keletkeztek.

Török eredete lenne hát a székely írásnak?

Annyi bizonyos, hogy a Volga vonalától nyugatra sokféle török nép élt, akik sokféle ábécét fejlesztettek ki maguknak, és amelyeket a mai napig sem tudunk olvasni. A székely írás talán a nyugati türkkel függhet össze, vagy vele közös eredetre vezethető vissza.

A leghosszabb feliratokat avar rovásírással írtak, ezek azonban nem székely írással írt szövegek. Az írások a Nagyszentmiklósi kincs tárgyain láthatóak, 13 tárgyat díszít rovásírt felirat.

A honfoglaló magyarok rovásírásával kapcsolatban lelet csak egy van, egy tegez, csupán néhány jellel. Ezt olvasni nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy a jeleknek semmi köze a székely betűkhöz.

Van még egy érdekes lelet, egy IX. századból származó vasmegmunkálás során használt fúvócső, a rajta lévő jelek hasonlóságot mutatnak a székely betűkkel. Az írást azonban magyarul olvasni nem tudjuk.

A székely írás a magyarság számára fontos jelkép, azonban egészen bizonyosnak tűnik, hogy nem volt a honfoglaló magyarok (akik egyébként magyar és türk nyelvűek voltak) írása, és valószínűleg sosem használták természetes úton, ellentétben a türk írásokkal. A székely írást 50.000, de akár 5.000 évre visszavezetni pedig egyenesen nevetséges, hiszen a legkorábbi rovásírásos emlékünk a VII. századból való, az sem székely. A székely rovásírásos emlékek biztosan csak a XV. században jelennek meg.

Sajnálatos, hogy éppen Magyarországon idegenkednek annyira a székely írástól a nyelvészek, hogy gyakorlatilag a 30-as évek óta csak turkológusok foglalkoznak vele, magyar nyelvtörténészek nem. Holott a székely írás magyar nyelvemlék. Éppen a rovásírásba egyre erősebben kapaszkodó szélsőségesen gondolkodók miatt, szükség lenne arra, hogy valódi természetében őrizzük meg ezt a jelképünket, és ne mint egy 50.000 éves civilizált múltunkat bizonyító megalomán csökevényt.
________________________________________________________________________________

2010. október 17., vasárnap

2010. október 10., vasárnap

"Az erkölcsi kódunk lejárt"

Ráakadtam erre a cikkre. Bár nem mondanám, hogy minden sorával egyetértek, gondoltam lefordítom és kiteszem, mint olvasnivalót. Szerintem elgondolkodtató kérdést feszeget. (aki teheti, inkább olvassa angolul, mert lehet benne hiba)

Szerkesztői megjegyzés a cikk szerzőiről: Yaron Brook az Ayn Rand Center for Individual Rights elnöke és a forbes.com kolumnistája; Onkar Ghate a központ kutató ösztöndíjasa.

"Az emberi előrehaladás jó eszméket igényel." - CNN

Gondoljunk csak két alapvető eszmére, hogyan jelentek meg modern világunkban. Most lépjünk vissza csekélyke 600 évet amikor a modern tudomány még nem létezett.

A férfiak és a nők mocsokban és szennyben éltek és haltak meg, jobbára közönyösen viseltettek a testüket pusztító kórokozók és a világegyetemet irányító természeti törvények iránt. Ehelyett egy állítólagos természetfeletti erőhöz fohászkodtak, hogy utat mutasson ebben a könnyekkel övezett világban.

Azonban olyan elméknek köszönhetően, mint Galileo Galilei, Sir Isaac Newton, Louis Pasteur and Charles Darwin, ma már nem így látjuk a világot. Ők tanították meg nekünk megismerésünk módszerét: az alapos, matematikailag pontos vizsgálatot, a lépésről lépésre történő következtetést és általánosítást, és a szisztematikus, bizonyíték alapú elméletépítést.

Bennük megvolt a bátorság, hogy próbára tegyék az elsáncolt hatalmat, hogy félre lökjenek babonát és ellenszegüljenek a pápának. Ahogy mások is követni kezdték a csapást, melyet az első tudósok tapostak, az emberi tudás drámaian kitágult. Egy második eszmének köszönhetően a tudás robbanása betört az elzárt laboratóriumokba és az elefántcsont tornyokba. A gondolkodók egy másik merész csoportja szembeszállt a politikai tekintélyelvűséggel.

Királyokat és nemeseket söpörtek félre, hogy helyet csináljanak az emberi jogoknak. Ez az eszme adott életet egy új nemzetnek, szeretett Amerikánknak, ahol az egyénnek szabad volt gondolkodni és a saját boldogságát követni. Egy új ember emelkedett fel: az individualista.

Miközben rabló báróknak kiáltották ki őket, amit ezek az egyének tulajdonképpen csináltak az az volt, hogy vagyonokat kerestek a tudományos felfedezésekkel és azok eladásával.

Találmányok és termékek sora következett: automobil, olaj, rádió, antibiotikum, hűtőszekrény, elektromosság, mosógép, légkondicionáló, vízvezeték minden lakásban, repülőgép, és így tovább és így tovább, egészen napjaink asztali számítógépéig és a mobiltelefonig

Próbáljuk elképzelni az életet mindezek nélkül. Nem könnyű.

De amint idáig jutottunk ezzel a két eszmével, az emberi előrehaladás egy harmadik eszme kibontakozását követeli, hogy teljes legyen a tudományos és a politikai forradalom; ugyanis még mindig a múlt erkölcsére tekintünk.

Habár ma már kevesen fordulunk az Ótestamentumhoz vagy a Koránhoz ha a Föld korát akarjuk meghatározni, közülünk még midig túl sokan fordulnak ezekhez a könyvekhez úgy, mintha kizárólag ezek mutathatnának utat erkölcs és morál kérdésében. Ezekből tudjuk azt, hogy a hit az ész felett, a társadalmi áldozat az egyéni érdek felett áll.

De minél komolyabban vesszük ezeket a régi erkölcsi tételeket, annál gyanúsabbá válik az, hogy valóban a modern eszmék felelősek-e az emberi előrehaladásért. A tudósok a laborjaikban nem bizonyították a hit felsőbbrendűségét. Thomas Jefferson az ő Nyilatkozatában nem hirdette ki a kollektív áldozat felsőbbrendűségét. Miért gondoljuk hát, hogy ezek az ideák vezetnek az erkölcsi megvilágosodás ösvényén?

Talán az összes kárból, amit ezek a divatjamúlt erkölcsök okoznak az emberi fejlődésnek, a legjelentősebb az, hogyan torzítják elképzésünket a morális eszmékről.

Kérjünk meg az utcán bárkit, hogy nevezzen meg egy erkölcsi hőst; ha nincs épp nagy sietségben, valószínűleg olyan neveket mondana, mint Jézus Krisztus vagy Teréz Anya. Azért, mert ezekről az emberekről azt tartjuk, hogy személyes hasznukat félredobták a társadalmi jó érdekében. Senkinek eszébe sem jutna olyan embereket megnevezni, mint Galilei, Darwin, Thomas Edison vagy John D. Rockefeller.

Holott őket kellene. Inkább olyanok akarjunk lenni, mint ők, nem pedig mint a világ Teréz anyái, s ezt kellene tovább adnunk a gyerekeinknek is.

Ha az erkölcs annak megítélése, hogy felismerjük az igazságot és a bátorságot ahhoz, hogy ezek tanácsára cselekedjünk és kezdjünk valamit a saját életünkből a saját életünkkel, akkor ezek az egyének teljesítményüket illetően éppolyan nagyszerű alkotók, mint amilyen erkölcsi példaképek. Másképpen fogalmazva, ha az erkölcs egy iránytű ahhoz, hogy elérjük a boldogságot azáltal, hogy az elménkkel és a testünkkel olyan értékeket teremtünk, amelyek sikeressé teszik az életünket, akkor az erkölcs a személyes haszonról szól és nem ezek feladásáról.

Az anyagi haszon csak egy érték azok közül, amelyet elérhetünk. Azonban ékes példája az egész problémának, mert a legfontosabb, ahogyan azt egy Bill Gates vagy egy Steve Jobs példája is mutatja, hogy a pénzcsináláshoz mérhetetlen elszántság kell a termék megalkotását illetően.

A tény, hogy a pénzkeresést a legtöbb moralista figyelmen kívül hagyja, vagy a gonoszság gyökereként bélyegzi meg, arról a távolságról mesél, amelyet még meg kell tennünk.

Mindezért feje tetejére kell állítanunk a Milliárdosok felajánlásait.

A világ sosem adja meg a morális elismerést Gatesnek vagy Buffettnek azért a személyes vagyonért, amelyet összekeresetek, de felállva ünnepel, ha másnak adják a pénzüket. Azonban ez az álló ünneplés a pénz megteremtésének szól, és a haszonnak, amelyet maguknak termeltek és mindenkinek, aki kereskedett velük.

Ha az erkölcs lényege a saját sikerünk és boldogságunk hajszolása, akkor a pénz idegeneknek való átadása, összehasonlításként, morálisan nem jelentős tény. (És egyenesen rossz, ha abból a feltevésből teszik, hogy a lemondás morális.)

Tudomány, szabadság és a saját haszon keresése - ha képesek vagyunk ezt a három eszmét, mint ideálist, magunkévá tenni, határtalan jövő vár ránk.

2010. október 8., péntek

Ma lenne 70



UPDATE október 9-én: Meg voltam győződve, hogy tegnap volt kilencedike...

2010. október 5., kedd

A tudomány hangjai

Már említettem, hogy kedvenc dallamaim között szerepel Simon & Garfunkel: Sound of Silence c. száma*. Akkor utaltam a rémes feldolgozásokra is.

Most azonban utamba vette az internet a Sound of Science c. frappáns és humoros feldolgozást. Angolosok előnyben!



* s épp ennyire szeretem a hozzá tartozó magával agadó klasszikus filmet, a The Graduate-ot (Diploma előtt)

2010. október 1., péntek

Tényleg végtelen...*

És amikor azt hiszed, ettől  már nincs lentebb, eléd veti az Internet ezt...


* "Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos." Albert Einstein

2010. szeptember 30., csütörtök

A rhesus majmok és az önfelismerés

Már írtam arról, hogy egyedülállónak gondolt emberi tulajdonságaink talán mégsem olyan egyedülállóak vagy emberiek. Most egy újabb különlegesnek gondolt tulajdonságról derült ki, hogy alacsonyabb rendű állatok is képesek rá, például kedvenc rhesus majmaim. Nevezetesen az önfelismerés képességéről van szó (amely szerintem egyébként is következik az általam korábban leírtakból). Részeletek itt.

2010. szeptember 23., csütörtök

Kettős mérce?

Az elmúlt napokban két vallási vezető idegen országba tett látogatását kísérhettük figyelemmel: egyrészt XVI. Benedek pápa angliai körútját, másrészt a Dalai Láma Magyarországra érkezését. Mindketten magasrangú vallási méltóságok, egyikük világra adott magyarázata sem logikusabb a másikétól, mégis a két vezető fogadtatása merőben különbözött. A Dalai Lámát általános elragadtatottság és lelkesedés kísérte. Szinte bármit tehetett, az sem okozott gondot, ha feltűnően unta saját, ki tudja hány alkalommal végigcsinált előadását, ebben is "kisfiús bájt" látott a nézőközönség.

XVI. Benedek pápa Nagy-Britanniába tett vizitje koránt sem volt ennyire felhőtlen. Ha a Lámára igaz, hogy szinte minden cselekedete csodálatot váltott ki, a pápával épp az ellenkezője történt; kritikus szemek vizslatták minden mozdulatát, hogy a legkisebb hibájába azonnal beleköthessenek (XVI. Benedek még segített is nekik, hiszen a nácizmus és az ateizmus párhuzamba állításával akkora bakot lőtt, ami jelentősen megkönnyítette kritikusai dolgát). Már megérkezése előtt zúgolódtak a szekulárisok - egyébként véleményem szerint teljesen jogosan - amiatt, hogy súlyos adófontokat költenek a vizit finanszírozására, míg Richard Dawkins és Christopher Hitchens bíróság elé akarta állíttatni amiatt, mert közreműködött a papi pedofília leplezésében.

A Dalai Láma népszerű. XVI. Benedek borzasztó népszerűtlen. Elgondolkodtam, mi állhat ennek hátterében.

Tendzin Gyaco 1950 óta vallási vezető. Három éves kora előtt, 1938-ban felismerték benne a Dalai Láma tizennegyedik inkarnációját. A hagyomány szerint különféle tárgyakat tettek a kisfiú elé, melyek egy része elődje tulajdonát képezték, még más tárgyak nem. Tendzin Gyaco sajátjaként ismerte fel elődje tárgyait, ki tudta választani őket azzal a kijelentéssel: ez az enyém.

Tibet az átlag nyugati ember szemében egy elnyomott ország, melynek békés lakóit emberi jogaiktól megfosztják és sanyargatják a gonosz kínai elnyomók. Kevesen tudják azt, hogy Tibet a kínai megszállás előtt sem volt éppen a béke szigete, s lakói sem éppen azok a légynek sem ártó jámbor emberek, amint sokan gondolják. Tibet két nagyhatalom, Mongólia és Kína közé szorult. 1720-ig ez különösebb gondot nem jelentett, ekkor azonban a tibetiek maguk kértek kínai segítséget a Tibetben tartózkodó mongol katonák eltávolítására. Tibet gyakorlatilag 1793 óta kínai megszállás alatt van; a kínai császár a folyamatos politikai zavargások miatt döntött a katonai beavatkozás mellett. Bár a Láma szereti békeszerető népként leírni a tibetieket, elődjéig, Thubten Gyatso (jobbra), tizenharmadik Dalai Lámáig Tibetben létezett még halálbüntetés, csonkítás, illetve az idős emberek háztól való elüldözésének gyakorlata (én magam ez utóbbit különösen kegyetlennek tartom). Thubten Gyatso intelligens politikai vezetőnek bizonyult, s a Dalai Lámák közül ő volt az első, aki felismerte, mekkora szerepe lehet a külföldi országokkal való kapcsolatnak Tibet életében. Szeretett volna jobbítani az országa viszonyain, utak építését, postaszolgálat létesítését, az elektromosság bevezetését tervezte, s a vallásos oktatással szemben nyugati mintára szerette volna meghonosítani a szekuláris oktatást. Tervei azonban rendre fennakadtak a konzervatív egyházi méltóságok ellenállásán. Halála előtt országa megszállását és hagyományaik eltűnését vizionálta. 1933-as halálát követően újrakezdődtek a belső viszályok.

1949-ben Tibet kiutasította a kínai megbízottakat az országból. 1950-ben Kína felszólítja Tibetet a csatlakozásra, a kialakult helyzet miatt idő előtt nagykorúsítják Tendzin Gyaco-t. 1951-ben a Dalai Láma elfogadja Kína közeledését, és egy Pekingbe küldött delegáció 17 pontos egyezményt ír alá Kínával. 1951. szeptemberében több mint 20.000 kínai katona szállja meg az országot a "békés felszabadítás" érdekében. Bár az egyezmény szerint a katonák élelmezéséről Kínának kell gondoskodnia, a kínai vezetőség ezt a feladatot egyre inkább a tibeti kormánytól várja. Emiatt gyakorlatilag összeomlik Tibet gazdasága, s vészesen apadni kezd az ország élelmiszerkészlete.

Kína (mely Tibetet úgy emlegette, mint a „három nagy hiány” (üzemanyag, kommunikáció, emberek), és a „három bőség” (szegénység, elnyomás, a vallási és lelkiismereti terror) országát) adott is valamit az országnak: utakat épített, korszerűsítette az oktatást és lehetővé tette, hogy tibeti fiatalok Kínában tanuljanak. Mindez azonban eltörpül azok mellett a károk mellett, amit okoztak: beleavatkoztak az emberek életébe, s az ellenállást véres, kegyetlen módon torolták meg a résztvevőkön. A harcokba belefolyt az USA is; a CIA fegyverekkel, kiképzési programokkal támogatta a tibeti gerillaharcosokat (igen, ők lennének a jámbor, senkinek sem ártó békés emberek). A kialakult belső helyzet miatt a Dalai Láma 1959-ben Indiába menekült. A hetvenes évek elejére az amerikai-kínai kapcsolatban pozitív változás állt be, így a CIA elengedte a tibetiek kezét és megszüntette a támogatást. Tibet azóta is elnyomás alatt áll. De vajon mennyivel lenne humánusabb egy teokratikus állam, ahol az embereknek egy szűk előkelő réteget kell kiszolgálnia, ahol gyakorlatilag feudális rend uralkodik, létezik halálbüntetés, csonkítás és az idős embereket elkergetik a háztól, mert már nem bírnak dolgozni. Azt, hogy a békés és harmonikus Tibet talán mégsem olyan békés és harmonikus volt egykor, mutatja a láma visszaemlékezése is, hiszen elismeri: a teokratikus rendszer a tibeti munkásság kizsákmányolását jelentette, s így ebben a kizsákmányolásában neki is része volt.

Akárhogyan is, a nyugati világ rokonszenvét könnyű megnyerni egy kiszolgáltatott és elnyomott ország száműzetésben élő vallási vezetőjeként, mely nem utolsósorban egy olyan vallás, ami az utóbbi évtizedekben nagy népszerűségnek örvend a nyugati kultúrában.

A buddhizmussal ellentétben a katolikus vallás nem népszerű. Ennek egyik oka talán az, hogy jobban ismerjük, mint a távol-keleti történelmet. A legtöbb ember tisztában van azzal, hogyan vált a katolikus vallás egyeduralkodóvá Európában, hogyan üldözte a másként gondolkodókat, mit tett az inkvizíció, mit jelent a boszorkányüldözés. Tibet múltjáról azonban mit se tudnak, s legtöbben megelégednek a médiából sugárzott szegény kis békés, elnyomott ország torz képével.

De vajon mit tudnak XVI. Benedekről? Hogy pedofíliát támogató vezető, aki ráadásul a Hitlerjugend tagja volt? Árnyaljuk kicsit a képet.

Joseph Ratzinger a gyermek lámával ellentétben a legidősebb férfi, akit pápává választottak 2005-ben, 78 éves korában. Tizennégy éves korában a Hiterjugend tagja lett, ahogy ez egyébként minden 14. életévét betöltött német fiúnak kötelessége volt. A gyűléseken való részvételt azonban megtagadta. Apja ellenezte a náci diktatúrát, mert a katolikus értékrenddel ellenkezőnek tartotta. További szomorú érdekesség, hogy Ratzinger down kóros unokatestvérét 1941-ben elvitték és a náci eutanázia program keretein belül (mely kb. 270.000 fogyatékkal élő ember életébe került) megölték.

Ratzingert 1943-ban besorozták és Magyarországra küldték, dezertált, de elfogták. Szabadulását követően lépett be a katolikus szemináriumba.

Nézetei igen konzervatívak, ellenzi a nők pappá szentelését, a mesterséges születésszabályozást, az eutanáziát, a homoszexualitást és az abortuszt, ráadásul igen rosszul adja el magát, amit úgy vélem, konzervativizmus ide vagy oda, egy felelősséggel rendelkező vallási vezető nem engedhetne meg magának.

Hallottunk-e a pápa jótékonykodásáról és adakozásáról? Nem sokat. Ellenben az 1989-ben Nobel Béke-díjjal jutalmazott Tendzin Gyaco-ról biztosan többen tudják, hogy támogatja az SOS Gyermekfalvak szervezetet. De ki ismeri a Ratzinger Alapítványt, mely a pápa által írt könyvek bevételét fordítja jótékony célokra. Nem sokan. Hallottuk valaha azt, hogy a Dalai Lámának felróják a homoszexualitás elutasítását? Hallottuk, hogy felróják neki az abortusz és az eutanázia ellenzését? Én személy szerint soha, holott a pápának rendszeresen szúrnak oda emiatt. Pedig bizony a Dalai Láma is kijelentette, hogy az abortusz és az eutanázia gyilkosság és a meleg házasságokat sem pártolja. Azonban XVI. Benedekkel ellentétben sokkal toleránsabb ezekkel a jelenségekkel. Úgy vélem, hogy ennek oka a reinkarnációban rejlik: míg a keresztény vallás szerint egyetlen életet élünk, s azt kell a lehető legmegfelelőbben, Istennek leginkább tetsző módon végigjárnunk, addig a reinkarnáció lehetőséget ad arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Abortusz? A következő életedben fizetni fogsz érte, hogy megértsd, miért tettél rosszat. Homoszexualitás? Éld meg, hiszen mindez hozzájárul a lelki fejlődésedhez, fontos állomás a Nirvana felé vezető úton. No persze házasodni meg gyereket nevelni ne akarj, talán következő életedben lesz rá lehetőséged, ha megfelelően állod a próbát.

A buddhizmus szerint szükséged van mindarra, amit megélsz. Épp ezért toleránsabb, mint a kereszténység. Amit azonban sokszor elfelejtünk, hogy lehet, hogy a buddhizmus elnézőbb, van benne egy kis leereszkedés. Én legalábbis nem egyszer éreztem már, mikor ilyen nézeteket valló ismerősöm életfilozófiám hallatán arról kezdett kiselőadásba, hogy nincs ezzel semmi baj, nekem most az válik a javamra ha ezt élem át, s hogy ő is járt korábban azon az úton, ahol én. Mindannyian ugyanazt az utat járjuk tehát, ez igaz, csak ezen az úton a buddhisták járnak legközelebb a csúcshoz. A többiek lemaradva mögöttük.

Ez az apróság azonban nem számít. Buddhistának lenni, Dalai Lámát olvasni, réges-régi pálmaleveleken keresni az életünk történetét, Prana Nadit tanulni tízezrekért és egyéb keleti ketyeréket űzni ma "trendi". Katolikusnak lenni, misére járni és elutasítani a keleti tanokat és Prana Nadi helyett a Szentháromságban hinni nemhogy nem trendi, egyenesen "gáz". S miközben a keleti misztikum divatját éli, a Katolikus Egyház itt áll egy olyan pápával, aki sokszor nem igazán fontolja meg eléggé, mit is kellene mondania (lsd: a Mohammedre tett kijelentése, melyért utólag kénytelen volt elnézést kérni, de az ateizmus és a környezetkárosítás közötti párhuzam is sok minden volt, csak épp bölcs nem, hiszen épp a szekulárisok között van a legtöbb természet- és állatvédő). XVI. Benedek egy meglehetősen népszerűtlen vallás népszerűtlen vezetője, aki ráadásul hibát hibára halmoz, s egyáltalán nem viselkedik olyan bölcsen és megfontoltan, ahogyan az egy 80-as éveiben járó méltóságtól elvárható.

Legutóbb az ateista és szekuláris gondolkodást sikerült a nácizmushoz hasonlítania. Gondolom ezzel kívánta felvenni azt a kesztyűt, melyet Dawkins és Hitchens vágott le elé a porba azzal, hogy bíróság elé akarták állítani. Ám kijelentésével magának okozott károkat, hiszen ezzel remek témát adott az ellene szervezett tüntetésnek, különösen ha hozzávesszük a Katolikus Egyház és a nácizmus sokat vitatott viszonyát. Ráadásul olyanok ellenszenvét is kivívta ezzel, akik egyébként közömbösek voltak a témát illetően.

Népszerűtlenségét leginkább a pedofil botrányok elszaporodása jelenti. Ezzel kapcsolatban XVI. Benedek ellen és mellett egyaránt rengeteg vélemény olvasható attól kezdve, hogy kizárólagos felelősként nevezik meg, egészen addig, hogy mindent megtett az ügyek nyilvánosságra kerüléséért, de más katolikus hatalmasságok ennek útját állták, így aztán meglehetősen nehéz egy objektív képet rajzolni a történtekről. Munkámból adódóan én egy kicsit óvatosabban állok hozzá ehhez a témához, egyrészt mert tapasztalatim szerint a szexuális bűncselekmények jelentős része (legyen szó papi, tanári pedofíliáról vagy nemi erőszakról) bizonyul valótlannak az alaposabb vizsgálat során, másrészt mert alkalmam volt egészen közelről figyelni egy lengyel katolikus pap ellen folyó bántalmazási eljárást, és kiderült, hogy nem a pappal vannak problémák, hanem az őt feljelentő hölggyel. A média hisztéria keltése miatt azonban a pap méltánytalan hátránnyal indult. A nagy számok törvénye alapján azonban még ha a napvilágot látott szexuális bántalmazásoknak csak egy töredéke valós, így is túl sok esetről van szó (bár egy is túl sok lenne). A Katolikus Egyház képtelen volt megfelelően kezelni a problémát, s emiatt a pápát, mint a Katolikus Egyház vezetőjét, vitathatatlan felelősség terheli.

Nem gondolom, hogy a Dalai Láma valóban annyira hibátlan ember, hogy indokolt lenne az, hogy bárminemű kritizálása - egy dél-afrikai politikus találó szavaival élve - "olyan, mintha Bambira lőnénk". Az tőle idézett gondolatokat gyakran érzem közhelyesnek, ha nem éppen jól hangzó téves de kedvelt állításoknak. Azt sem gondolom, hogy XVI. Benedek egy pedofília pártoló gonosz, érzéketlen ember volna. Inkább egy konzervatív öregembert látok, aki rossz eszközökhöz nyúl, mikor védeni akarja az egyházát egy dinamikusan változó világban. Vallásuk determinálja mindkettőjüket. Ha egy embert piedesztálra emelnek és minden mozdulatát, szavát, dicsőítik, nekem éppoly gyanús, mintha folyamatosan sárral dobálják. Semmi sem fekete vagy fehér. Még a Dalai Láma vagy XVI. Benedek sem.

2010. szeptember 19., vasárnap

2010. szeptember 17., péntek

A hónap vicce

A valahai Hitlerjugend XVI. Benedek pápa a nácikhoz hasonlítja az ateistákat, és felszólítja az Egyesült Királyságot, hogy tartózkodjon a szekularizmus szélsőséges megnyilvánulásitól (???).

Ha még hozzáveszem, hogy Hitler kereszténynek vallotta magát, az összkép valami egészen tragikomikus.

Nem hinném, hogy jót tett magának ezzel a kijelentéssel.


Fenti kép 1933 augusztusában készült Berlinben. További hasonló képek itt.

UPDATE: Úgy tűnik, a pápa kijelentésén Richard Dawkins is kiakadt egy picit. Nincs egyedül.
Viszont legalább a pápa már biztonságban van. LOL!

UPDATE2 - a gyengébbek kedvéért: Hitler vallási nézeteiről bővebben itt. Összegezve: Hitlert katolikusnak keresztelték. Ő maga is keresztényként definiálta önmagát, s beszédeiben sűrűn helyet kapott a "német kultúra keresztény öröksége". A Szovjetunióra jellemző "állami ateizmust" elutasította, az ateistákat Németország kommunista ellenségeivel azonosította. Idővel a katolicizmussal szemben előnyben részesítette a protestantizmust, s egyes források szerint anglikán mintára egy "német egyház" is felmerült a gondolataiban. Ideológiája egyfajta keresztény szinkretizmus volt. Jézust sosem támadta, a hagyományos kereszténységről Jézus eredeti ideológiájának megrontójaként vélekedett. Valószínűleg ez vezette a kereszténység kiírtásáról szőtt tervekig. Úgy vélte, Németország számára jobb vallás lenne az iszlám, vagy valamelyik másik keleti hitrendszer. 1940-re azonban már a szociáldarwinizmus ideájában élt, mely a darwinizmussal kapcsolatos hiányos tudásából eredt. Elutasította a távoli, elzárkózott isten képét, egy aktív, cselekvő istenben hitt, aki megteremtette a világot, s benne a fajokat, akik a túlélésért versengenek.
Hitler hitrendszere gyakorlatilag egész életében változott, isten azonban végig helyet kapott benne.

2010. szeptember 3., péntek

Nincs rá szükség

Miután életének jelentős részét az Univerzum keletkezésének szentelte, úgy tűnik, Hawking  professzor megunta, hogy rébuszokban beszéljen.

2010. szeptember 1., szerda

Fórum

Először szerettem volna elmagyarázni, hogy Dawkins nem sátán.

Ezt követően kioktattak, hogy egy sötét korban nem feltétlenül az a gonosz, ami annak látszik. Egy rejtőzködő démon veszélyessége épp a megtévesztésben rejlik.

Szerettem volna elmagyarázni, hogy Dawkins nem rejtőzködő démona a XXI. századnak. És nem éppen fair ezt a bélyeget sütni arra, aki nekünk nem tetsző véleményt formál.

Miután számonkérték rajtam azon rettentő hiányosságomat, hogy fogalmam sincs a "sátán" és a "démonok" metafizikai kapcsolatáról, rájöttem, hogy mindez lehetetlen.

Az illetők egyébként az buddhizmus, a hinduizmus és a kereszténység valami fura egyvelegét vallják magukénak, s mindez szerintük jobb, mint bármely egyház. Azt hiszem, ez a szinkretizmus. Nem épp pozitív oldalát mutatta nekem.

Minek megyek bele ilyenekbe?

2010. augusztus 30., hétfő

Csodálatos evolúció

Talán csak én vagyok nagyon szentimentális, de az élővilág dinamikus változásában és alkalmazkodásában van valami lehengerlően csodálatos. Kár, hogy nem nézhetem meg kívülről, több kameraállásban, felgyorsítva, melyik faj hogyan jutott idáig. Kár, hogy nem nézhetem meg, hogy fog kinézni a Föld mondjuk egymillió év múlva, és hogy abba az állapotba hogyan kerül.

Ősemlős

Néha meglepő számomra, mennyire statikusnak tudják értelmezni az emberek a világunkat, holott épp most egy rendkívül dinamikusan változó korszakban élünk. Ennek ellenére legtöbbünk gondolkodása szerint a világ készen van. Megteremtették és elkészült. Vagy az evolúció során alakult, alakult, és hopp, elérte végcélját, ami természetesen mi, emberek lennénk. Nemrég egy beszélgetés alkalmával a következő hangzott el: ha ki is halnánk, egy újabb evolúció következtében úgyis megint kifejlődnénk. Elmagyarázni, hogy az Élet nem rólunk szól, és még akkor sem biztos, hogy ismét kifejlődnénk, ha elölről indulna az evolúció, ezen esetben lehetetlen volt.

Kb. 205 millió évvel ezelőtt jelent meg először olyan lény, amelyet már nevezhetünk emlősnek (mi emberek, még tervben sem vagyunk). Ez volt a kis patkányszerű Morganucodon (balra). Az a Föld, amelyen a rovarevő Morganucodon küzdött a túlélésért, és a napi betevőért, rendkívül különbözött jelen világunktól. A kontinensek egyetlen földdarabban, a Pangeában egyesültek, az ott élő növények és állatok döntő többsége pedig csak távolról emlékeztetett arra, amit megszoktunk. A fákon nem fészkeltek madarak, senki nem látott még patás állatot, sőt, még a dinoszauruszok virágkora sem érkezett el.

Ha még 80millió évet visszalépünk, láthatnánk emlősszerű őshüllőket. Furcsa, se nem hüllő, se nem emlős lényeket. Vagy talán inkább mind a kettő voltak egy kicsit. Köztük (és nem a hüllők között) kell keresni az emlősök őseit. Vegyünk szemügyre egyet-kettőt ezekből az állatokból.

Egyik rendjük a Pelycosauria, melyhez a primitív emlősszerűek tartoztak. Ők inkább tűntek hüllőnek, mint emlősnek és hátukra jókora bőrlebenyt növesztettek, mely a csigolyákból nyúlt ki. Ez vagy testük hőszabályozásában vagy az udvarlásban (vagy mindkettőben) kaphatott szerepet. A csoport egyébként nem tartalmazza az emlősök őseit.


A Pelycosauria rendbe tartozott a Dimetrodon (fent) kb. 280 millió évvel ezelőtt jelent meg világ színpadán és kb. 20 millió évet parádézott rajta 3 méteres, 150 kilós testével, mielőtt kihalt. Ragadozó volt és sokkal közelebbi rokonságban állt az emlősökkel, mint a hüllőkkel.

Hasonlóan szép példány még az Edaphosaurus is, aki bár igen hasonlít a dimetrodonra, nem állnak közeli rokonságban és vele ellentétben növényevő.

Érdekesebbek lehetnek számunkra a Therapsida rend tagjai. Az emlősök, s így a mi őseink is közöttünk keresendőek.


Ez itt fent a Cynognathus, egy kb. 1 méteres, ragadozó. Érdemes megfigyelni a lábait. A hátsó lábak már az emlősökhöz hasonlóan a test alatt helyezkednek el, ellenben az mellső lábi a teste oldalából nőnek ki, mint a hüllőknek. Kifejezetten szokatlan kinézetet kölcsönözve ezzel az állatnak, legalábbis egy mai ember szemével. Pedig ez a testfelépítés koránt sem volt szokatlan 250 millió évvel ezelőtt.


Itt van például az Anteosaurus, mely egy nagytestű (3 méter hosszú, 5-600 kg súlyú) húsevő volt a perm végén.

Az emlősszerű őshüllők olyan emlősökre jellemző vonásokat kezdtek felvenni, mint az elevenszülés, és a szőrzet. Megváltozott az álkapcsuk szerkezete, így a hüllőktől eltérően nem csak fel és le tudták mozgatni, hanem lehetővé vált az előre-hátra illetve az oldal irányú elmozdítása is. Ezáltal változott a rágás mechanizmusa. Egynemű fogazatuk differenciálódni kezdett, hogy lassan felváltsa az emlősökre jellemző különnemű fogazat.

Ugyan az emlősök 205 millió évvel ezelőtt megjelentek a Földön, valódi szerephez csak 140 millió évvel később, a dinoszauruszok kihalását követően juthattak. Bár a pusztulás egyes emlőscsoportokat is érintett, más csoportjaik, mint a kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek gyorsan betöltötték a megüresedett ökológiai fülkéket, és sokszínű formáikkal benépesítették a Földet mire az ember evolúciója szempontjából jelentős nagy kiugrásra (kb. 70.000 éve) sor került.

Élet volt az ember nélkül is. És ha sikeresen kipusztítjuk önmagukat, lehet, hogy több ezer fajt magunkkal rántunk, de abban nem kételkedem, hogy élet az ember nélkül is lesz a Földön. Önhittségünk és saját fontosságunkba vetett vakhitünk csak ront az esélyeinken.